Miért mi? – Filozófiánk- Küldetésünk

A Tölgy annyira fontos a kádárnak, mint a szőlőszemek a borásznak!


A hordó mint eszköz

 

Számunkra egyértelmű üzenet, hogy a borász egyik fontos eszköze a minőségi bor készítése folyamán a hordó, amely sohasem végeredmény, hanem csak eszköz lehet. A hordó uralkodása nem cél, hanem olyan jegyek elérése, ami különlegessé teszi borukat.

 

Bizalom, bizalom, és bizalom – Minőség, minőség és minőség

 

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a hordó abszolút bizalmi termék, hiszen a borász egész éves energiáját, gondolatait, terveit, munkáját, pénzét, idejét kell bele tegye, amiből később sikereket kell elérnie, karriert kell építenie, meg kell élnie. A kádár csak a legkiválóbb minőséget adhatja borász kollégájának. Mindezeket szem előtt tartva csak a legjobb alapanyagot használjuk fel, amit magas szakmai hozzáértéssel ötvözünk.

 

Többgenerációs tapasztalat, évtizedes szakértelem

 

Drága édesapám mellett már apró gyermekkoromban magamba szívtam a szakma szeretetét. Apám 1959-ben kezdte végzett kádárként pályafutását, amelyet a logónkban is feltüntetünk neve mellett. Akkor még kisfiúként pakoltatta velem a dongát és a béremet mindig fagyira váltottam. Az évek alatt mindig lelkesen és szorgalmasan segítettem neki, megszállottsággal figyeltem a szakma rejtelmeit, ami azt jelenti, hogy édesapám mellett már 12 évesen "gyakorlott" kisegítője voltam, így több, mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem mindössze 43 évesen. Olyan szinten megtanított a finom kézi szakmunkára, amit most már a világon egyedülálló, így ennek a tudásnak az értéke felbecsülhetetlen.

Mert mi a nevünket adjuk

 

Észre vette, hogy a világon a hordógyárak csak fantázia névvel ellátott terméket dobnak a piacra?

Mi a logónkban hordozzuk  a nevünket. Mi vagyunk a termék. A termékhez az arcunkat   és magunkat adjuk. Mi vagyunk az egyedüli tulajdonosok. Erre tettük fel az életünket. Mi mindig itt leszünk. Nem változnak a személyek, mindig velünk kell tárgyalni. Állandó és stabil emberek.

 

Élhető helyet kell magunk után hagynunk

 

A fával rendkívül környezettudatosan bánunk, éppen ezért műhelyünket folyamatosan fejlesztjük.

Elért sikerek

 

Tölgy

 

Csakis Tokaj-tölgyből a Zempléni Erdőkből válogatva készítjük hordóinkat. Tokaj erdeje meredek, sziklás és hideg; 80-100 éves fákból válogatjuk ki a legjobbakat, amelyek Európa legsűrűbb szövetű tölgyfái. A világon csak ebben az erdőben létezik egyedülállóan, hogy így egybefüggően kizárólag Quercus Petraea – kocsánytalan tölgy terem. Ez a faj nagyon keresett és értékes finom tölgy a vonzó illatok, karakterek miatt.

 

Ez a régió több mint 1000 éves kádár-erdész együttműködéssel rendelkezik. A tölgy dongákat legalább 24 hónapig érleljük, de most már nem ritka, hogy 36 hónapos szárított anyagot dolgozunk fel. A sűrű szálú kocsánytalan tölgy magas aromakoncentrációja alacsonyabb tannintartalommal párosulva a borban gyümölcsös karakterrel, feszességgel, tisztasággal és komplex aromavilággal jelenik meg.

 

Az erdőket 1769 óta Mária Terézia császárné rendeletével fenntartható módon kezeljük, amely szelektív fakitermelést és szisztematikus újratelepítést igényel.

 

Mindig itt vagyunk

 

Nagyon szívesen, bármikor örömmel látunk minden szakmai érdeklődőt a műhelyünkben.

 

BorBaráti Üdvözlettel: Kalina Gábor & Bodnár Marianna